Baleset érte Emilio párját

Az énekes Tinája saját otthonukban lépett félre, aminek elég csúnya vége lett – írja a 24.hu.

Baleset érte Emilio párját
Forrás: 24.hu

A teraszunkon pakoltam, amikor magam sem tudom, hogy hogyan, talán egy ross­z lépés következtében, elestem. Arra eszméltem, hogy a földön vagyok a terasz mellett. Rögtön éreztem, hogy baj van, mert láttam, hogy szétnyílt a lábam, és ömlik belőle a vér. Szerencsére nem tört el a lábam, de nagy volt a seb, sokáig tisztították, majd több mint hat öltéssel varrták össze – mesélte a Blikknek Bangó Margit unokája, akihez párja hívott mentőt.

Épp zuhanyozni készültem, amikor hallottam, hogy Tina elesett, és rohantam ki hozzá. Láttam, hogy nagy a baj, mert a nemrég befejezett építkezésből el nem szállított törmelékre esett, és valami nagyon csúnyán felvágta a lábát. Azonnal mentőt hívtam, és próbáltam elállítani a vérzést. Mire ellátták a sebét, már lekéstem a koncertemet – mondta Emilio.


24.hu