Az eddigi legidősebb hajtó nyerte az alaszkai kutyaszánversenyt

Két csúcs beállításával az amerikai Mitch Seavey nyerte az Alaszkát átszelő hagyományos Iditarod kutyaszánversenyt: a 57 éves férfi minden idők legjobb eredményét érte el, és ő az eddigi legidősebb hajtó a megmérettetés történetében.

Az eddigi legidősebb hajtó nyerte az alaszkai kutyaszánversenyt
Fotó: Alaska Public Media

Az alaszkai hajtó kedden ért célba Noméban, 8 nap 3 óra és 40 perc alatt teljesítette a mintegy 1600 kilométeres távot. Mitch Seavey 2004-ben és 2013-ban már megnyerte az Iditarodot.  

A versenyen 71 hajtó indult mintegy kétezer szánhúzó kutyával múlt hétfőn. Mitch Seaveynek sikerült megelőznie 30 éves címvédő fiát, aki tavaly már negyedszer nyerte meg a versenyt.  

Az Iditarod az egyik legkeményebb kutyaszánverseny mind a hajtók, mind az állatok számára. Az 1973-ban először megrendezett megmérettetésen a győztes több mint 20 nap alatt tette meg a távot az alaszkai vadonban. Az első versenyen indult Mitch Seavey édesapja is.

Az Iditarodot egy 1925-ös mentőakció emlékére rendezik meg: annak idején váltott kutyaszánokkal juttattak el diftéria elleni oltóanyagot Noméba, hogy megmentsék az őslakosok gyermekeit.

(MTI)